BÚTORFESTÉS
A saját életemben is pár év óta kúszik egyre előrébb, de nagyon kitartóan! Magam is több tanfolyamon alapoztam a tudásomat, egy-egy tanuló darab ma is melengeti a szívemet.
Az alapozástól a festésen át a végső munkafolyamatig izgalmas órákat élünk át míg a végső megjelenést elérjük a második napon.
A BÚTORFESTÉS alapjai:
Technikai megbeszéléssel kezdődik, majd az apróbb darabok bemutatásával a szakirodalmat is átnézzük, majd kiválasztjuk a festeni kívánt darabot. És kezdődhet az igazi munka. Lecsiszoljuk a választott darabot, finom 150 – 180-as csiszoló vászonnal, és kezdődhet a minta kiválasztása, majd halványan a felrajzolása, a megalapozott munka darabra.
Ekkor ér véget az első nap.
A második nap azzal kezdődik, hogy a minta színeit átbeszéljük. Én a székely bútorfestésbe szerettem bele, de már most az élénk színek varázsa jobban tetszik.
A használhatóságot szem előtt tartva, ha befejeztük a festést, az utókezelés van még hátra! Ez lehet viaszolás, vagy selyemfényű lakk felhordása.
Ettől kezdve már két dolog van hátra: a gyönyörködés a kész darabunkba, majd annak fotózása!